Arisztotelész filozófiájában a fajtárs professzionális elpusztítása a család megélhetését szolgálta

Arisztotelész Politikája, amely szándéka szerint ugyan a görög városállamok berendezkedését és működési rendjét állította egyedül követhető eszményként az utókor elé, valójában azonban a keresztény típusú feudális államrend ideológiai alapvetésében nyújtott igazán maradandót, a természettől elrendelt, tehát megváltoztathatatlan hierarchia hangsúlyozásával. Igaz, művei eleinte a tudás tiltott gyümölcsének számítottak a klérus előtt, de ahogy aztán – elsősorban Aquinói Szent Tamás munkássága nyomán – egyre inkább kiderült használhatósága és hasznossága, úgy foglalt el mind jelentősebb szerepet a skolasztika stúdiumaiban, míg végül szinte kizárólagosságra tett szert, s a középkor virágzása idején már nem is emlegették másként Arisztotelészt, mint „a” filozófust.

 „Akiben megvan az előrelátás képessége, az természetszerűen vezetésre és előrelátásra hivatott; aki pedig csupán a parancsnak testi erővel való teljesítésére képes, az alárendeltségre és szolgaságra való; s így úrnak és szolgának ugyanaz az érdeke. … A barbároknál az asszony és a szolga együvé van sorolva. Ennek az az oka, hogy nincs köztük természetszerű vezető elem, hanem az ő közösségük csupán nő- és férfiszolgákból alakul ki; ezért mondják a költők: »rendjén van, hogy barbárnak hellén az ura«, mert hisz barbár és szolga természetszerűen ugyanaz. … A vagyon hozzátartozik a családhoz, s a vagyonszerzés a családfenntartáshoz, … s valamint az egyes mesterségeknek föltétlenül szükségük van a maguk külön-külön szerszámára, hogy a munka eredményes legyen, a szerszám pedig részben élettelen tárgy, részben élőlény, ahogy a hajókormányosnak a kormányrúd élettelen, a matrózlegény pedig élő eszköze (mert segédeszközként szolgál a mesterségben): ugyanúgy a családfőnek is eszközszámba megy a szerzemény a megélhetés szempontjából, a vagyon pedig ilyen eszközök összessége, s a szolga olyan, mint egy élő, szerzett tárgy. … A tulajdon minden formájáról és a vagyonszerzés kérdését illetően a fentebbi módszer szerint fogunk vizsgálódni, mert hiszen a szolga is csak a vagyonnak egy része. … s higgyük el, hogy a növényzet az állatok kedvéért, az állatok pedig az ember kedvéért vannak, éspedig a háziállatok munkára és táplálkozásra egyaránt, a vadak pedig, ha nem is mind, de a legnagyobb részük táplálkozásra s más célra szolgálnak, hogy ruha és egyéb szükségleti cikkek készüljenek belőlük.” (Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszómászó mindenféle állatokon.) „Ha tehát a természet se tökéletlenül, se hebehurgyán semmit nem alkot, ebből szükségképp az következik, hogy mindezen teremtményt az ember használatára hozta létre. Így a hadvezetés művészete is valamiképpen természetes vagyonszerző vállalkozás (s a vadászat is ide számít), melyet a vadállatokkal s az emberekkel szemben – akik bár természettől fogva engedelmességre születtek, de abba nem akarnak beletörődni – alkalmazni kell, mert természeténél fogva jogos az ilyen háború. Íme egy fajtája a vagyonszerzésnek, mely természet szerint hozzátartozik a családfenntartáshoz, amiért is annak vagy már meg kell lennie, vagy pedig gondoskodnunk kell róla, hogy meglegyen, vagyis az anyagi javak felhalmozása, amely az élethez szükséges, s a városállam és a család közösségére hasznos. … A hideg éghajlat alatt, főleg az Európában lakó népekben erős az akarat, de kevesebb bennük a tehetség és a mesterségekre való készség, ezért bár igaz, hogy másoknál jobban szeretik a szabadságot, de nem elég polgáriasodottak, és a szomszédaikon való uralomra képtelenek. Az ázsiaiak viszont tehetségesek, a mesterségeket kedvelik, de gyávák, és ezért folytonos alárendeltségben és szolgaságban élnek. A hellén nép, miként lakóhelye is a kettő között fekszik, mindkét tulajdonságban részesül, bátor és tehetséges; ezért aztán szabadságban és a legtökéletesebb politikai szervezetben él, akár mindenki fölött is tudna uralkodni, ha egy államban tömörülne.” Amit mondott, megmondta, Nagy Sándor megfogadta, a skolasztika pedig etikájával és logikájával együtt – önmaga igazolására – átmentette a számunkra. (A nácizmus csak hozzátette a magáét.)