Elipszilon Stúdió

Világkép

Itt élünk egy káposztán.
Hátosztán!

beszéd és a gondolat szabadsága ... az egész emberiségnek veleszületett természetes joga. A vélemény elhallgatása – csak azért, mert az népszerűtlen – az erkölcsi gyávaságnak bizonyos fokát árulja el, amely rendszerint hosszan tartó üldözésből következik. Az igazságot, vagy azt, amit igazságnak tartunk, mindazok bátran ki szokták mondani, akik ezt jognak és kötelességnek tartják.”

Félreértés ne essék, ez a néhány sor nem valami politikai program bevezetése. Rövid részlet az 1867-ben létrehozott angol Dialektikai Társaság alapító okmányából. Ez a tekintélyes tudósokból alakult testület mélységes meggyőződésének adott hangot, amikor kinyilvánította, hogy vizsgálat alá fog venni minden olyan kérdést, amely az emberiséget megosztó ellentétekhez vezethet. „Az emberi társdalom még nem érte el a haladásnak azt a fokát, hogy az egyénnek megengedhetné mégoly becsületes és átgondolt véleményét hangoztatni anélkül, hogy többé-kevésbé szigorú retorziókkal ne kellene számolnia. Pedig az egyén, akár igaza van, akár nem, a haladást szolgálja azzal, hogy nézeteit megvitatásra felkínálja, és a társadalom látja kárát, ha bárkiben félelemből benne reked a szó” – vallotta az angol Didaktikai Társaság, 1867-ben.

Ami a spiritizmus kérdését illeti, ezt valószínűleg olyannak minősítette a Társaság, amely alkalmas arra, hogy az emberiséget szétválasztó ellentéteket okozzon. Ezért aztán tekintélyes tudósokból egy harminchárom tagú bizottságot hozott létre a tudomány akkori állása szerint megfoghatatlan jelenségek és történetek rejtélyének megfejtésére. Az általános program itt is ugyanaz, mint a Dialektikai Társaság megalakításánál: „Emlékezzünk arra a tényre, hogy a tekintély hangja az egész világtörténelem folyamán megszólalt az új igazságokkal szemben. Azzal a komoly kívánsággal, hogy tanítsunk és tanuljunk, a legbuzgóbban követni akarjuk a dialektika gyakorlatát: sem az egyik dicsérete, sem a másik gáncsa nem fog félrevezetni, a szándék becsületességének és tisztaságának tudatában az emberi tudás és boldogság javára haladunk előre.”

1869. január 26-án kezdte meg – kétkedések közepette – a bizottság a médiumok vizsgálatát, akik elsősorban Amerikából érkeztek. Közöttük volt az akkor már legendás hírű Kate Fox. Később azonban a kétkedést érdeklődés, az érdeklődést értetlen csodálkozás, azt pedig – legalábbis a tagok egy részében – mélységes és aktív hit váltotta fel. Valahogy úgy jártak, mint a magyar népmesében a gazdaember asszonya és leányai, akiket sorban felküldött a padlásra, hogy vágják le a kis gömböcöt a gerendáról, azonban egy sem tért vissza, mindőjüket felfalta az egyre gömbölyödő disznóság. Igaz, az angol úriemberek megbízatásuk végeztével visszatértek megbízójukhoz, de olyan jelentéssel, amelyet nem tettek a kirakatba. Egybehangzóan tanúsították ugyanis, hogy az általuk a legnagyobb körültekintéssel és legszigorúbb ellenőrzéssel vizsgált, ismereteik szerint megmagyarázhatatlan eredetű jelenségek mind valódinak bizonyultak. Valahogy így:

A Dialektikai Társaság Igazgatói Tanácsának, London;

Mélyen tisztelt Urak! A spirituális manifesztációnak nevezett jelenségek vizsgálatára Önök által kinevezett bizottság a következőket jelenti:

A bizottság tizenöt összejövetelt tartott, és harminchárom személytől kapott bizonylatokat. Az ezekben leírt jelenségeket állításuk szerint személyesen tapasztalták.

A harminchárom személy leírása közül harmincegyé számol be efféle tapasztalatokról.

A bizottság részvételre és közreműködésre, tanácskozásra szólította fel mindazokat a tudósokat, akik a jelenségek felől nyilvánosan véleményt hangoztattak, akár elismerőleg, akár tagadólag. Külön meghívta a vizsgálathoz azokat, akik a tapasztalt jelenségeket korábban csalásnak vagy csalódásnak minősítették.

Az alaposabb vizsgálat érdekében hat albizottság alakult. Valamennyi megküldte jelentését, ezek arról tanúskodnak, hogy a megfigyelők túlnyomó többsége – a kezdeti kétkedések ellenére – hivatásos médium közreműködése vagy jelenléte nélkül is tapasztalt különböző jelenségeket, amelyeket a következő pontokban lehet összefoglalni:

Eltérő jellegű hangok bútorokból, padlókból, falakból, melyek semmiféle izomtevékenységből vagy mechanikai fogásból nem származhatnak, ugyanakkor kitérő rezgéseik világosan érzékelhetők.
Nehéz testek mozgása, szintén izomerő vagy mechanikai fogások, sőt, gyakran bármiféle érintés nélkül.
Ezek a hangok vagy mozgások gyakran a jelen levő személyek kifejezett kívánságára keletkeznek, jelsorozattá válva kérdésekre válaszolnak, s összefüggő közléseket adnak az ábécé betűinek kikopogásával.
Az ily módon kapott válaszok és közlések nagyrészt közhelyeket tartalmaznak, de néha oly tényekről is számot adnak, amelyeket csupán a jelen levők egyike ismer.
A jelenségek változó körülmények között mennek végbe. Létrejöttüket bizonyosszemélyek jelenléte segíti, másoké akadályozza, teljesen függetlenül attól, hogy az illető hisz-e a jelenségekben vagy sem.
Ugyanakkor sem a segítő személyek jelenléte, sem az akadályozók távolléte önmagában még nem biztosíték a jelenségek létrejöttére.

A konkrét eredményeket így rendszerezi a jelentés:

Tizenhárom tanú bizonyítja, hogy szemük láttára nehéz testek – néhány esetben emberek is – lassan a levegőbe emelkedtek és ott maradtak egy ideig, bármely látható vagy érezhető támogatás nélkül.
Tizennégy tanú igazolja, hogy kezeket vagy alakokat vettek észre, amelyek nem tartoztak emberi lényhez, de azért külső és mozgás dolgában mind élethű volt, sőt olykor érintették vagy meg is ragadták ezeket: és hogy ennélfogva meggyőződésük, hogy mindez nem csalás vagy képzelet eredménye.
Öt tanú állítja, hogy láthatatlan erő testük különböző részén, még pedig sokszor épp azon a helyen, ahol kívánták, megérintette őket, mialatt valamennyi jelenlevő kezét pontosan figyelték.
Tizenhárom tanú kijelenti, hogy jól játszott zenedarabokat hallottak – olyan hangszereken, amelyekre semmi kideríthető erő nem hatott.
Öt tanú bizonyítja, hogy látta, amikor vörösen izzó szenet raktak több személy kezére, vagy fejére anélkül, hogy fájdalmat vagy égési sebet okozott volna, s három tanú igazolja, hogy rajtuk ezeket a próbákat ugyanolyan ártalmatlansággal hajtották végre.
Nyolc tanú vallja, hogy részletes értesítéseket kaptak – kopogás, írás útján vagy más módon –, amelyek megbízhatóságát ők maguk vagy a jelen volt személyek most még nem ismerik, s melyeket a következő nyomozás helyesnek talált.
Egy tanú kijelenti, hogy pontos és részletes előadást hallott, ami azonban egészen tévesnek bizonyult.
Három tanú mondja, hogy jelenlétükben ceruza- és színes rajzok keletkeztek oly rövid idő alatt és olyan körülmények közt, hogy minden emberi behatás lehetetlen volt.

Hat tanú vallja, hogy értesítést kaptak jövendő eseményekről, és hogy néhány esetben napokkal és hetekkel előbb, még az órát és percet is pontosan megmondták.

Ha a tekintélyes igazgató tanács a jelentést olvasva eddigelé képes volt is megőrizni tekintélyéhez méltó önmérsékletét, el lehet képzelni, micsoda felzúdulást keltett soraiban, amikor az a rész következett, hogy az alaposabb tanulmányozás céljából részfeladatokkal megbízott albizottságok egyike maga is spiritiszta körré alakult.

Hanem a legingerlőbb viszketőport a tudós társulat büszkesége, William Crookes, az angol királyi tudományos társaság elnökségi tagja szórta az igazgató tanács gallérja mögé. Crookesot, a tallium felfedezőjét ugyanis adu ásznak szánták a spiritizmus ellen. Erre most kijelenti, hogy két évvel korábbi nézetei elhamarkodottak és megalapozatlanok voltak, ismerteinken túl igenis létezik olyan erő, melyet a közönséges emberi intelligenciától világosan megkülönböztethető szellemi képesség fejt ki. Szegény nagyhatalmú tudós urak! Ha sejtették volna, hogy híres-neves kollégájuk mi mindent tesz még a spiritizmus elkötelezettjeként! Ők egyelőre azonban csak ennyit tudtak: „A bizottság kérelme, hogy ez a jelentés a társaság nevében kinyomattassék, nem teljesíthető.”

A Dialektikai Társaság Igazgató Tanácsának ez a fair play-díjjal aligha jutalmazható lépése, hogy a nem várt eredmény nyilvánosságra hozását törölte terveiből, csak olaj volt az amúgy is harapódzó tűzre. Következménye az lett, hogy az angol tudós társadalom számos kiválóságát ugyancsak felpaprikázta, s az indulatok üggyé dagasztották mindazt, ami korában csupán az egyszerű és természetes érdeklődés tárgya volt számukra. William Crookes ezután már a spiritizmus szolgálatába állította Quaterly Journal of Science című tudományos folyóiratát is, számos dokumentumát téve közzé új meggyőződésének.

E meggyőződés alaptétele: Az ember érzékszervei az emberré válás folyamatában elsatnyultak, mivelhogy a civilizáció térhódításával érzékszerveink szerepe is módosul. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ami kikerül a tudatos érzékelés köréből, az nem is létezik az ember számára. Legfeljebb nem tudjuk, mi módon kerültünk e jelenségekkel kapcsolatba.

Azt, hogy az élő és élettelen világnak léteznek a tudat számára felfoghatatlan jelzéstartományai, Crookes igen egyszerű, és első látásra meggyőző logikával próbálja igazolni. Sorra veszi és táblázatba foglalja az ő korában ismeretes energiák megjelenési formáit, azokat az egy másodpercre eső rezgésszámokkal jellemezve.

Kiindulópontja: vegyünk egy ingát, amely másodpercenként kettőt lendül, egyet jobbra, egyet balra. Ez a kettes szám lesz a táblázat első tagja, ezt kell kettővel szoroznunk, hogy megkapjuk a következőt, és így tovább haladva az összes létező energiák rezgésszámait. Így:

1. tag	..........................................................2
2. tag	..........................................................4
3. tag	..........................................................8
4. tag	........................................................16
5. tag	........................................................32	hang
6. tag	........................................................64
7. tag	......................................................128
8. tag	......................................................256
9. tag	......................................................512
10. tag	...................................................1.024
15. tag	.................................................32.768
20. tag	............................................1.048.576	ismeretlen
25. tag	..........................................33.554.432	ismeretlen
30. tag	.....................................1.073.741.824	villamosság
35. tag	...................................34.359.738.368	ismeretlen
40. tag	.............................1.099.511.627.776
45. tag	...........................35.184.372.088.832
48. tag	.........................281.474.976.710.656	hő
49. tag	.........................562.949.953.421.312	fény
50. tag	......................1.125.899.906.842.624	vegyi sugarak
55. tag	....................36.028.797.018.963.968	ismeretlen
58. tag	..................288.230.376.151.711.744	röntgensugár
60. tag	...............1.152.921.504.606.846.976
61. tag	...............2.305.843.009.213.693.952
62. tag	...............4.611.686.018.427.387.904	ismeretlen

És így tovább mehetnénk a végtelenségig, ha a rezgésszám növekedésével együtt járó hullámhossz-rövidülés nem szabna határt. Nyilvánvaló, hogy végtelen nagy rezgésszámhoz végtelen kicsi, azaz zéró hullámhossz tartozik, ami azt jelenti, hogy megállt a világ, nincs mozgás, nincs kiterjedés, nincs anyag. Tehát önmagának való ellentmondás. Az anyagi világban elvileg is kell, hogy legyen felső határ, amelyen felül a rezgés már nem kiterjedéssel bíró anyagi részecskék rezgése.

Annak, hogy az anyagi világ felső határain gondolatban túllépjünk, semmi akadálya sincs, de a gondolat realitását ez a táblázat nem igazolja. Mint ahogy az is kevéssé valószínű, hogy a lelki és elmebéli tevékenység rejtett erőforrásait a rezgéstartományok legfelső régióiban, a nukleáris sugárzás birodalmában kellene keresnünk. Bár kétségtelen: nagyszerű energia-lelőhely.

Ami pedig a táblázaton belüli szabad rubrikákat illeti: Crookes óta az elektromágneses hullámok különböző fajtáinak felismerésével gyülekeznek a nevek a kitöltetlen helyeken, minek következtében szép számú csoda birtokába jutottunk. Egytől egyig technikai csoda, a civilizáció és a civilizált hadviselés szolgálatában. Sok mindennek sikerült nevet találnunk az elmúlt évszázadban, számtalan új fogalommal gazdagodott nyelvkészletünk, például ilyenekkel is: civilizációs ártalom, de azt túlzás lenne állítani, hogy önmagunk megismeréséhez lényegesen közelebb jutottunk volna ezáltal.

Egy tanító bácsit megelégedéssel és biztonságérzettel tölthet el, ha névsorolvasáskor mindenki jelen van, de ettől még nem lehet olyan őrzése is, hogy ismeri a gyerekeit. Legalább azt kellene tudnia, hogy ki miért van jelen.

Crookes igazsága, meggyőződése elfogadtatásához segítségért folyamodott, biztos kapaszkodót keresett. Mivel igazolatlan igazát önmagával nem igazolhatta, hasonlóságra volt szüksége, melyet az inga mozgásában vélt megtalálni. Így azonban, hogy megfoghatóvá tegye, a legnagyobb igazságtalanságot követe el igazságával szemben: kiragadta összefüggésrendszeréből, vizsgálat tárgyává tette. Az önmagában megsejtett, önmagában érlelt, belső, szubjektív igazságot objektivizálta, az már nem volt többé azonos önmagával, hogy hasonló lehessen egy merőben más valamihez, egy puszta mérőeszközhöz.

Becsapta saját magát.

Mert elaltatta éberségét a hasonlóság illúziója, hogy az inga mozgása és az X sugarak rezgése lényegileg ugyanaz, csupán statisztikai számadatuk különböző. Holott az inga az ember által szerkesztett gép alkatrésze, ennek természetes, természeti megfelelője nem is létezik. Azonkívül: az inga tömegének működésbe hozásához nem több vagy kevesebb – minőségileg más, eltérő eredetű energia szükséges, mint az elektronok áramlásához. Megbízható ismeretünk van arról, hogy egy időmérő gépezetet miként hoz létre egyén és társadalom találékonysága, s miféle izomerő szükséges beindítani ezt a szerkezetet. De változatlanul felderítetlen, hogy mi az az energia, amely az anyag legparányibb részeit vagy a kozmosz égitestjeit mozgásba hozza és mozgásban tartja. Csak a jelzéseit fogjuk fel, csak megjelenési formáiról van tudomásunk. S azt sem tudjuk, ez az energia vajon csak rezgéseket keltve képes-e önmagát kifejezésre juttatni?!

Ha Crookes nem az egzakt megfigyelésre és gondolkozásra alapozó természettudományok hagyományait követi, ha van bátorsága nemcsak érezni, hanem gondolni is nagyot és merészet, ha megérzett igazságát nem ragadja ki természetes környezetéből, az érzelmek és megérzések összefüggésrendszeréből, ha számára az inga nem valóságos tárgy, hanem szimbólum, lehet, hogy nem nyer vele kapaszkodót, de nem is válik ez a fogódzó egy ponton túl önmaga korlátjává, s bizonyára messzebb jut. Nem biztos, hogy előbbre, de messzebb. Ő viszont tudós volt, természettudós, kit iskolájának hagyományai köteleztek. Amikor vállalkozott arra, hogy egy sejtést követve elmozdul a társadalmilag szentesített tudomány középpontjáról, s eltérő központtal megalkotja a maga kötetlen, szabad vizsgálódásainak és feltételezéseinek szellemképes körét, vállalnia kellett volna ennek a kívül-helyezkedésnek minden játékszabályát és következményét is.

Nem tette. Szavakban váltig hangoztatta az öntörvényű gondolatszabadság lelkesítő jelmondatait, kétségtelenül rengeteget tett és áldozott is e jelmondatok jegyében, de ő is, követői is mindvégig kettős függésben maradtak. Egyfelől mindenáron próbáltak megfelelni a centrális tudomány szentesített előírásainak, és így elfogadni a körön kívül feltárt eredményeket, másfelől pedig igazolni azok reményeit – természetesen a sajátjukkal összhangban –, akik ezeket a tudományon kívüli tudományos kutatásokat szorgalmazzák és finanszírozzák.

A görcsös igyekezetben, hogy e kettősségnek megfeleljen, a parapszichológia mind a mai napig képes olyan alapigazságokról megfeledkezni, hogy ha bemegyek a zsidó templomba, fölteszem a kalapom, ha bemegyek a katolikus templomba, leveszem a kalapom.

Bemenni nem kötelező.

Előző fejezet

A szellem kalandjai

Következő fejezet