 Előző fejezet |
A szellem kalandjai | Következő fejezet  |
Konyhamágia
Ő, ki oly sok tervet ért,
minden elvet elvetélt.
Remegjen meg az izgalomtól minden idegszála!
Végre megérte Ön is, hogy nem bosszantó, szánalmas
utánzásoknak ül fel, – mint eddig – hanem rövidesen
városunkba érkezik és itt néhány szenzációs előadást fog
tartani maga a nagy világhírű akaratfenomén:
SCHENK JENŐ PROFESSZOR.
Az európai sajtó fogalommá pecsételte ezt a nevet
és világhírű útja az üstökös fényes pályafutása.
A TANÁR MA A KONTINENS
LEGNAGYOBB ATTRAKCIÓJA.
Előadásának programja:
– Az indus szent fakírok és yogik ellesett titkai.
(Európai embernek eddig még megfejthetetlen rejtély)
– A közönség közül jelentkezzen az, aki akar,
kívánjon bármit és teljesül.
– Mondja el legtitkosabb vágyát: Nagy tehetség, zenész,
táncos, énekes, színész stb. szeretne lenni? – Utazni akar:
kocsin, autón, óceánjárón, expressen, repülőgépen exotikus országokba?
– Szabadulni óhajt átkos szenvedélyeitől
(kártya, alkohol, dohányzás, féltékenység stb.)
– Kopasz fejére hajat, ínyébe új fogat,
öregebb fiatalabbá óhajt válni?
– Nincs emberi vágy, ideál, amely a nagymester
bűvös pillantására ténnyé ne válnék!
Meg kell néhány rövid sorból értenie, hogy
SCHENK JENŐ előadása
az emberi produkálóképesség csúcspontja!
* * *
Ha igaz, ennek az irdatlan plakátnak is szerepe volt abban, hogy László László annakidején lebukott, illetve lebuktatta magát, és nyilvánosságra hozta csalásait, ha ugyan azt hozta nyilvánosságra.
Az történt ugyanis, hogy ez a professzorimitátor Schenk Jenő, ez a nemzetközi szélhámos kiszemelte magának Lászlót, mint alkalmas alanyt, akit vándorútján magával vihet. Lászlónak nem nagyon tetszett a dolog, de a felajánlott előlegnek nem tudott ellenállni. Adósa lett Schenknek. A nagyobb stílű gazember aztán válaszút elé állította: vagy vele megy, vagy visszafizeti a pénzt, vagy leleplezi. Egyes források szerint ennek akart elébe menni László azzal, hogy végigjárta a szerkesztőségeket, és leadta a jelentést önmagáról.
Hogy végül is mi tartotta vissza a fényesnek nem ígérkező „karrier” elfogadásától, azt csak találgatni lehet. Mindenesetre alig valószínű, hogy erkölcsi érzéke tiltakozott, sokkal inkább virtuóz életösztöne, amely, ha nem tört rá a depresszió, az ellenkező végleten páratlan teljesítményekre képesítette. Lélektanilag a kettő édestestvér.
Lászlónak volt érzéke a nagy igazságokhoz. Az olyanfajta „igazságokhoz”, amelyek állítólag Adolf Hitlernek tulajdoníthatók, hogy tudniillik hazudni akkorát kell, hogy hihető legyen.
Bár azt is tudni illik, hogy minden hazugságnak megvan a maga közönsége, s abban a kifőzdében, ahol Schenk Jenő a gasztronómiai tudományok doktorának számított, az ő tésztáját meg is ették. De magasabb körökben jobban kellett érteni a módját. Figyeljük meg a hajlítások lélektani finomságát, amivel Schenk Jenő jobb érzékű kollégája, dr. Kosutány István adta el magát. Titokzatos erők, csodás esetek című könyve valóságos példatár.
Ő aztán pontosan tudta a leckét, hogy a spiritizmus mindenekelőtt erkölcsi irányzat, nem is mulasztotta el mindenkor helyére tenni a mindenkor megfelelő szólamokat. Csorba ne essék a tisztességen, amit idézek, azt szó szerint idézem.
„Az emberiség forr, buzog, mert egy hatalmas új fordulat előtt áll, amikor majd az emberi gondolkodás súlypontja az anyagról és testről a lelkiekre, a szellemiekre tevődik át!”
„Pozsonyban történt. Rendszeresen eljártam egy ú.n. spiritiszta körbe. Minden kedden pontban d.u. 6 órakor jöttünk össze. Én magam és egy gimnazista barátom voltunk csak „civilek”, a többi 5-6 igen kedves, barátságos és szeretetre méltó úr katonatiszt volt. Legnagyobbrészt a pozsonyi 72-es gyalogezredből: kapitány, főhadnagy, hadnagy, tiszthelyettes egyaránt. A kísérletes összejövetelek igen komoly mederben folytak. Imával kezdtük és imával végeztük. Tréfának, komolytalanságnak nem volt szabad előfordulnia. Legnagyobbrészt az ú.n. tanító előadások voltak. A médium beszélt. Igen szépen, kedvesen, szeretettel és jóindulatúan. A médium szónoki beszéd közben álló helyzetben gyakran percekig tartotta gesztikuláló kezét az égő lámpa üvegje fölött. Keze sohasem égett vagy pörkölődött meg! Egyszer beszéd közben arccal, csupasz kézzel nekiesett az izzásig befűtött vaskályhának. Azt hittük, tönkreégeti magát! Mosolyogva kelt fel szokásos transzállapotában. Semmi baja nem történt.”
(A csodálatos eset funkciója: az ügy hitelének lélektani megalapozása. A szerző csak e gondos előkészület után tér át önmagára.)
„Egy alkalommal – mert időnként szabad volt egyéni kérdéseket is feltenni – azt kérdeztem, vajjon tíz év múlva hol és milyen körülmények között leszek! „Tíz év múlva – volt a válasz – Budapesten leszel és orvosi gyakorlatot fogsz folytatni!”
Akkor én még polgári hivatás formájában hegedűművészi pályára készültem. Napi 8-10 órát hegedültem. Bartók Béla osztálytársam volt, a muzsikuspartnerem, a már akkor ismert művész Dohnányi Ernő két osztállyal járt fölöttem, engem pedig teljesen lefoglalt a zene iránti láz és lelkesedés!
És mégis! Tíz év múlva budapesti lakos lettem és letelepedve orvosi gyakorlatot folytattam!”
(A két szellemi tekintély nevének mintegy mellékes megemlítése valóban a rafinált önadminisztráció iskolapéldája, a tudatalattira ható reklámtechnika mesterfogása. Ilyenkor suhan át az olvasó lelkén a megfoghatatlan érzés: hűha! – miközben Bartóknak és Dohnányinak a dologhoz az égvilágon semmi köze sincsen.)
„1896-ban elsőéves medikus voltam Kolozsvárott. Szüleim még Pozsonyban laktak. Nagyon vágytam haza, Pozsonyba. Bútorozott szobámat, mint afféle takarékos és jó beosztású fiatalember, december 15-ére már előre felmondtam. Igen ám, de egyetemi rendelet van, amely megtiltja, hogy az egyetemi hallgató december 23-a előtt aláírathassa leckekönyvét!
De hát vagy van okkultizmus és médiumizmus vagy nincs! Elő a médiumisztikus írással! Hamarosan felteszem kérdésemet a láthatatlan világhoz intézve:
– Itt vagy?
„Igen!” – volt a felelet.
– Tudod-e, hogy holnap itt kell hagynom bútorozott szobámat? Nagyon szeretnék hazamenni Pozsonyba! Lehetséges?!
„Ha akarsz, elindulhatsz!”
– Mikor?
„Tizennyolcadikán!” – volt a válasz.
– Az későn van! Nekem 15-én kell utaznom!
„Utazhatsz 15-én is!”
– Az lehetetlen! Rendelet van rája, hogy 23-a előtt nincs leckekönyvaláírás!
„Azért elutazhatsz! Kérj engedélyt a rektortól!”
És ekkor a legnagyobb ámulatomra részletes útbaigazítást kapok, hogy mit mondjak az egyetemi rektornak. Ez pontosan bekövetkezett, az engedélyt megkaptam, tanáraim szó szerint mondták azon szavakat, amelyeket előző napon a médiumisztikus írásban kaptam.
Folytattam a kérdést:
– Szerencsésen fogok hazaérkezni?
„Igen!”
– Nem lesz semmi úti kellemetlenségem?
„Vigyázz, mert egy zsebtolvajjal fogsz utazni!”
– Történik valami bajom vagy károm?
„Nem! Melletted leszek!”
Próbáljunk meg a szerző ívén szárnyalni, értsük meg, hogy „az emberiség forr, buzog, mert egy hatalmas fordulat előtt áll, amikor majd az emberi gondolkodás az anyagról és testről a lelkiekre, a szellemiekre helyeződik át!” Értsünk szót: az anyagról. Nem az anyagiakról! Úgyhogy ha van igazság, akkor annak más dolga sem lehet, mint hogy egy Kosutány István nevű zenei talentumnak tollba mondja azokat a hazugságokat, amelyekkel rést támaszthat a medikusok zord iskolarendjén, pénztárcáját is oltalomba véve az illetéktelenekkel szemben. A vagyon- és érdekvédelem bizonyos tekintetben mindenesetre sikeresnek bizonyult: ez a könyve, amely 1944-ben látott napvilágot, a háborús könyvkiadás egyik legkeresettebb olvasmánya lett. A Széchényi Könyvtár példányát is salátává lazította a gyakori forgatás, jelenleg fénymásolva, vörös kötésben, szabad polcon áll az érdeklődők rendelkezésére.
Méltatlan ennyi indulatot pazarolni az efféle erkölcsi alultápláltakra? Általában igaz. De jó, ha érzékeljük: bizonyos körülmények között a próféciahígítás, ha leve belekerül egy eszmeáramlatba, micsoda tömeges fertőzés vivőanyagává válhat.
Emlékezzünk a megjelenés dátumára: 1944, aztán gyanútlanul kezdjük olvasni ezt a kedves és különösségével lebilincselő kis történetet:
„I. Vilmos császár még trónörökös korában, egy hadjárat alkalmából szembekerült egy cigányleánnyal. Ez 1849-ben történt. A bevált jóslatairól híres cigánylányt saját jövője felől kérdezte ki.
A leány utasítására leírta a folyó 1849. évszámot akként, hogy az utolsó számjegy alá az évszám számai egyenként következzenek, s az így összeadott számokat egy, a középen vont merőleges vonallal válassza ketté! Tehát:
|
_1849_ |
Magyarázat: A nyert évszám lesz a császárrá való proklamáltatás esztendeje: 1871. A merőlegestől balra levő szám adja a napot, s jobbra a legkisebb szám a hónapot, tehát január 18-át! – És valóban a császárrá proklamáltatás 1871. január 18.-án történt! |
A trónörökös tovább is érdeklődött! Mire a lány utasítására a nyert évszámot az előbbihez hasonlólag kezelte, s hozzáfűzte a magyarázatot is:
|
_1871_ |
A nyert évszám 1888, jelzi a trónörökös halála évét; a függélyestől balraeső számok összege 1+89 adja az elhalálozás napját, viszont a jobb szélső legkisebb számok összege 1+1+1=3 az elhalálozás hónapját tünteti fel. |
További kérdésre ezen számnak újabb hasonló kezelésére szólította fel a trónörököst.
|
_1888_ |
Magyarázata szerint a kapott évszám adja azon időpontot, midőn a német császárság külső hatalmának és fényének csúcspontját éri el. Az alsó két baloldali szám összege 1+9=10 adja a megfelelő hónapot, míg a felső évszám két baloldali száma 18 adja a kérdéses dátum napját. |
1913. október 18-án volt Lipcsében a „Népek csatája” emlékműnek az ünnepélyes leleplezése, mely valóban a császári Németország utolsó nagy és reprezentatív megnyilvánulása volt!
Add össze – folytatta a cigánylány – a nyert 1913 évszámot! Akkor megkapod a császárság bukásának kezdő időpontját!
1914-ben tört ki a nagy megpróbáltatásokat hozott első világháború!
A trónörökös most a háború végére kíváncsi!
Az előző két évszámból emeld ki a 2-2 baloldali számjegyet, s helyezd egymás mellé! 1918-at kapod, s mellette van a szerencsétlen 13-as szám, mely nem hoz szerencsét országodra ezen esztendőben! – szólt a leány.
Tudjuk, hogy 1918 Németország szomorú időszakát hozta magával!
|
1871 |
Még nincs befejezve! – kiált a leány. – Helyezd az eddigi három évszámot egymás alá, adjad azokat össze! A baloldali két számnak 5+6=11 a hónapot, a jobboldali két szám 7+2=9 a napot jelzi, mikor a császárság felborul! |
És valóban 1918. november 9-én tört ki a forradalom, mely úgy a német császárságot, mint a Monarchiát is romba döntötte!
És mikor áll újból lábra Németország? – kérdi a trónörökös.
|
_1913_ |
„Írd fel az előbbi 1913-as számot és tégy vele úgy, mint ahogyan eddig tetted!” –bíztatja a leány a trónörököst. Majd tovább magyaráz: „A baloldali két számjegynek összege 1+9=10 adja a napot, a jobboldali három legkisebb szám összege 1+1+1=3 1927. március 10. |
Igen! Németország csillaga ezidőben már erősen felkelőben volt, rohamosan közeledtek az erőkifejlés további sikeres dátumai!
Írd fel ezt a számot mégegyszer! – szólt a leány, s kezeld ezt is úgy, mint az eddigieket, akkor megkapod
|
_1927_ |
az időt, amikor Németországnak újból nagy időszaka fog bekövetkezni! |
Adja Isten, hogy mindannyian boldog békességben érhessük meg ezt a napot!!”
Titokzatos erők, csodás esetek a hitleri Németország propagandagépezetének önkéntes szolgálatában. Nem mondanám, hogy spiritisztikus, mert a spiritizmusnak lehetnek eget verő tévedései és melléfogásai, de tudatos immoralitáson sohasem lehet rajtakapni. A tiszta spiritizmus soha, semmilyen formában nem állott hatalmi törekvések vagy öncélú ügyeskedések szolgálatában.
A mozgalom legtekintélyesebb európai hirdetője és ideológiai megalapozója, Allan Kardec – természetesen a maga hite szerint fogalmazva – a legélesebben kikelt minden efféle garázdálkodás ellen. „Erősen tévedne az – írja fő művében, a Szellemek könyvében –, aki azt hinné, hogy a szellem-segítségek affélék, s olyan értékűek, mint a jövendőmondások. Az ilyen irányú tevékenységtől komoly szellemek a legnagyobb mértékben tartózkodnak, s éppen ezért, akik ilyen célból akarnak szellemjelenségeket előidézni, azoktól komoly szellemek tartózkodni fognak. Könnyelmű, tréfára hajló szellemek minden feltett kérdésre választ adnak, mindent előre megjósolnak, amit csak akarunk, anélkül, hogy az igazsággal a legkevésbé is törődnének, és kárörömet szerez nekik, ha az ilyen hiszékeny embereket tévútra vezethetik. Éppen ezért fontos az is, hogy komolyan mérlegeljünk és tisztában legyünk azzal, hogy a jelentkező szellemekhez milyen kérdéseket és milyen formában intézhetünk. Általában egyebet, mint valamelyes erkölcsi támogatást a szellemektől semmiképp sem várhatunk. A könnyelmű és rosszindulatú szellemek, melyek körülvesznek bennünket, először is azzal árthatnak, hogy megcsalnak és félrevezetnek bennünket, másodszor azzal, hogy ezen szellemek befolyása alá kerülünk, akik aztán rosszindulatú tanácsaikkal már itt a Földön is temérdek kellemetlenséget okozhatnak, és végül harmadszor azzal, hogy földi életünkben megfosztanak később előnyünkre szóló ismeretektől, melyeket a spiritizmus segítségével elsajátíthattunk volna. Vegyük tudomásul, hogy a szellemi megnyilatkozások nem anyagi érdekeink támogatására szolgálnak. Hasznuk várható erkölcsi előnyökben nyilvánul meg.”
Tisztelettel kérem az olvasót: vegye a fáradságot és olvassa el újra ezt a nem túl terjedelmes idézetet, egyetlen kifejezés megváltoztatásával. A szellem helyett, amely amúgy is több értelmű, álljon ez a két szó: belső meggyőződés. És akkor Allan Kardec szavai nyomán talán érthető, hogy a spiritizmussal való ismerkedés szellemi kalandjába miért óvakodom a rejtőzködő, ezért nehezebben kiismerhető okkultizmust is belekeverni. A tisztes megítéléshez tisztán kell látnunk, hogy amikor elképzelünk egy spiritiszta kört, amint egymás szavába vágva próbálják magukhoz kaparintani a túlvilági erők praktikusabbnál praktikusabb értesüléseit, valójában nem spiritisztákat, hanem – önkényes szóhasználattal élve – konyhaokkultistákat idézünk magunk elé, s az így alkotott véleményünk is ezeket illeti. Még akkor is, ha maguk a spiritiszták sohasem vontak határt okkultizmus és spiritizmus közé. Pedig jó okuk volna (lett volna) megtenni. Mert ha az életrevalóság annyira jellemezné őket, mint a hiszékenység vagy a vállalásra való örök készenlét, tudhatnák, hogy közöttük éppen az okkultisták a legéletrevalóbbak, az intuitív érdekember magabiztosságával ők csapják a legzajosabb és leglátványosabb csinnadrattát, a kör fölé ők emelnek cirkuszsátrat, melyet a haszon bezsebelésével lebontanak, továbbállnak, miközben a spiritiszta megmarad a kör közepén bohócnak, Isten szabad ege alatt.
| Előző fejezet |
A szellem kalandjai | Következő fejezet |