 Előző fejezet |
A szellem kalandjai | Következő fejezet  |
Előszó
parapszichológiai jelenségekről, s általában a titokzatos vagy „titokzatos” témáról írni egyfelől szerencsés dolog, másfelől felér egy kihívással. Szerencsés, mert a téma sok embert érdekel. De vajon miért? A primitív népeknél még a mágikus gondolkodás káoszában együtt létezett a vallás, a tudomány, a művészet. S erre az együttesre ráfonódott, együtt funkcionált a sokféle okkult jelenség: a mágia, a szellemekben való hit, a csillagjóslás, az igézések, a rontások, a varázslások, a szellemidézés, a látomások, az ihlet, a megszállottság, a gyógyító alvások, a testtől különválni és oda visszatérni tudó lélek, a stigmatizációk, a csodás megérzések. Hasonlóképp van ez a kisgyerekeknél: szellemükben még nem tört ki a „fakultások harca” – ahogyan C. G. Jung említi. És a művészi, a tudományos meg a vallásos lehetőségek békésen szunnyadnak egymás mellett a lelkükben. Hanem mi, a XX. század végének modern emberei pontosan tudjuk és éljük a Nagy Hármas különválását. Mára nemcsak határozottan elkülönült egymástól vallás, művészet, tudomány, s nemcsak kijelölték a maguk vadászterületét és érvényességi körét, hanem egyre tovább parcellázódnak, külön-külön lombosodnak.
S mindeközben hová tűntek az okkult jelenségek? No igen, itt-ott felbukkannak búvópatak módjára a Nagy Hármas valamelyikében. A gyógyítás tudományában például a hipnózis. A művészettel kapcsolatban az ihlet, az ihletettség jelenléte. A vallás keretében a stigmatizációk, a bilokációk, a látomások eseményei. De az ősi kultúrák ezen elemei s egyáltalán az okkult tapasztalatok nem szerveződtek önálló „ágazattá”, nem álltak össze erős konglomerátummá. Nem alakult ki belőlük a szerfölött gazdag és bonyolult valóság megismerhetőségének valamely sajátos, csakis az okkult jelenségekre jellemző módja. Az európai kultúrában legalábbis nem. Az okkult dolgok az emberi tudás perifériájára kerültek. Miközben nem felejtkeztünk meg róluk. Sőt, izgatnak bennünket, sokakat komolyan izgatnak. Mint ahogyan az elfelejtett, de mégsem igazán elfelejtett feladatok feszültséget okoznak, hasonlóképpen vagyunk e jelenségekkel. Az az érzésünk velük kapcsolatban: „...van itt valami, amit még nem intéztünk el”. Talán ez a pótlási igény parázslik az érdeklődés mögött.
Mégis, ilyen könyvet írni kihívás is egyben. Mert hamar kész a vád: ez áltudományosság! És morc előítélettel kerülgetjük, lapos, felszínes vulgármaterialista érvekkel bombázzuk az okkult dolgokat, s azokat is, akik foglalkoznak velük. Máskor meg felülünk a magas lóra, a ráció lovára és megvetően nézünk rá a magasból. Vagyis se szeri se száma ezen a téren az előítéleteknek, a gyanakvásoknak.
Talán azért ez a lekicsinylő távolítás, mert valamiféle erőt sejtünk a parapszichológia jelenségei mögött? Erőt, amelyet nem tudunk kezelni? S veszélyessé válhat, mint a palackból kiengedett szellem! Pedig épp a modern ráció nevében tudnunk kellene, hogy az ismeretlent nem annyira elkerülni, mint inkább becserkészni, föltárni, megnézni, megismerni kell és megbirkózni vele.
Az akadémia által levert határcölöpökön túl is van a tudásnak egy sajátos mezeje – mondja C. G. Jung –, melyeket az európai racionalitás nemigen vesz tudásszámba. És nem adja meg neki a kellő türelmet és megbecsülést. Sajnos, az olvasóközönség nem kapja meg a lehetőséget ahhoz, hogy adatai és józan ismeretei legyenek az emberi tapasztalásnak e furcsa képződményéről. Épp ezért a szerző bátorságát is, vállalkozó kedvét is dicsérni lehet, amiért a jég megtörésére készül, és ilyen irányú ismereteket ad a nagyközönség kezébe.
Az olvasó a könyv első részében a spiritizmus történeti hátteréről kap érdekes és átfogó képet. Nem egyszerűen adatokat és csemegéket közöl Rátai János, hanem okosan polemizál. Toleráns ugyan a spiritisztákkal és az emberi naivitással, de azért ironizál is fölöttük. Ironizál, miközben nem veti el ezt a furcsa emberi tapasztalatot, mintha arra inspirálna: maradjunk csak türelmesek, nyitott szemmel vizsgálódjunk – s ennél rokonszenvesebb beállítódást aligha sugallhatna.
Könyve utolsó részében Rátai János egy érdekes elmélet körvonalait vázolja fel arról, hogy mi minden lehetséges emberi létezésünk mélyén, ami talán reális alapot szolgáltathat a parapszichológiai jelenségek számára. Voltaképpen végig a világ teljesebb megismeréséért szól, szemben az egyedül a rációra alapozó – s így leszűkítő – megismerő tevékenységekkel.
|
Mohás Lívia |
| Előző fejezet |
A szellem kalandjai | Következő fejezet |